A JazzArt Közcélú Alapítvány célja elsősorban a jazz és rokon műfajain belül létrehozandó nemzetközi és hazai rendezvények, versenyek, illetve ezen a területen megrendezésre kerülő egyéb kulturális események, valamint előadóművészek fellépésének és szakmai fejlődésének elősegítése, tehetségkutatás, továbbá a jazz művészet ösztönzése, a jazz-zenei klubélet támogatása, így különösen a Budapest Jazz Club működtetése.

A JazzArt Közcélú Alapítvány munkásságát és eredményeit Budapest Főváros Önkormányzata közszolgáltatási szerződés megkötésével ismerte el. A szerződésben foglaltaknak megfelelően szoros és aktív együttműködésben állunk a legfontosabb szakmai szervezetekkel – köztük a hazai jazz szakma legfontosabb társulásával a Magyar Jazz Szövetséggel – továbbá a Harmónia Műhely Alapítvánnyal és a Jazz Rádió Alapítvánnyal is. A közszolgáltatási szerződésben meghatározott közcélú feladatokat a legrangosabb zenei oktatási intézményekkel folytatott együttműködés keretében végezzük. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola mellett élő kapcsolatot ápolunk az Etűd Zeneiskolával és az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskolával, ezen intézményeknek napi oktatási helyszíneként, ezen belül próbateremként, és intézményi vizsgakoncertek és gálaelőadások, meghallgatások helyszíneként szolgál a Budapest Jazz Club. Az elmúlt félévben a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel együttműködve létrehoztuk az intézmény fiatal hallgatóinak állandó galériáját is, ahol tehetséges fiatal képzőművészek képeit mutatjuk be professzionális, külön erre a célra beszerzett világítástechnikai- és installációs eszközpark segítségével.
A Budapest Jazz Club által rendezett koncertek, programok, továbbképzések és fesztiválok legalább 95%-a a vállalt közszolgáltatási tevékenységi körbe tartozik. Különösen fontos ezek között a fiatal művészek támogatása, tehetségkutató versenyek szervezése, nemzetközi, köztük világsztár produkciók lebonyolítása, valamint az esélyegyenlőség jegyében rendszeresen szervezett, roma zenészeket fókuszba állító ingyenes koncertsorozatok (kb. 140 db/év) szervezése és megvalósítása.